2010. október 24., vasárnap

Dilemmázok, avagy töprengek


Először is azon, hogy merjem-e használni ezt a szót megjegyzés nélkül vagy sem.
A fő dilemmám inkább az, most hogy egymás után készülnek a karácsonyi kellékek, vásárfiák mire kerüljenek.
Mikor még nem voltak gyerekek volt egy műfánk azt díszítettük fel minden évben. Aztán születésük után élő fára váltottunk először titokban díszítettük fel, de mikor nagyobbak lettek ez már nem működött. Így jött a következő variáció, a fa 24-én az ajtó elé került egy levélkével. Tartalma pedig az volt segítsünk a Jézuskának a fa feldíszítésében és majd ő hozza az ajándékot. Délután mikor elmentünk a templomba az idő alatt a szomszéd becsempészte a fa alá a kincseket.
Lassan elmaradt a levél és együtt vettük meg a fiukkal a fát. Ma már tudják hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot, de azért már most emlegetik hogy lassan levelet kell írni.
Visszatérve a dilemmámra élő vagy műfa. Sok szól mind a kettő mellett és ellene is. Most jelenleg ott tartok, ha látok majd egy szép műfát akkor megveszem, tavaly is nagyon szépeket láttam és közel kellett hozzá mennem, hogy meg állapítsam nem élő fa.

2 megjegyzés:

Jucus írta...

Tündériek ezek a szaloncukrok, hogy készülnek?
Ez a dilemmázás nálunk is megy, mióta Dia elmúlt 15, de eddig győzött az élő fa illata.

Hencsilli írta...

A lányom most lesz 13 éves, 2 éves koráig volt élő fenyőnk -utána beköltözött abba a szobába és már túl meleg volt a fenyőnek, úgyhogy azóta műfenyőnk van. Teljesen meg vagyunk vele elégedve. Tudom, tudom igazi karácsony csak élő fával van - hát nem! Szépen feldíszítjük a fát közösen - most már mi is saját készítésű szaloncukrokkal is! Úgyhogy ha engem kérdezel, semmi gáz nincs a műfenyővel.