2010. október 24., vasárnap

Dilemmázok, avagy töprengek


Először is azon, hogy merjem-e használni ezt a szót megjegyzés nélkül vagy sem.
A fő dilemmám inkább az, most hogy egymás után készülnek a karácsonyi kellékek, vásárfiák mire kerüljenek.
Mikor még nem voltak gyerekek volt egy műfánk azt díszítettük fel minden évben. Aztán születésük után élő fára váltottunk először titokban díszítettük fel, de mikor nagyobbak lettek ez már nem működött. Így jött a következő variáció, a fa 24-én az ajtó elé került egy levélkével. Tartalma pedig az volt segítsünk a Jézuskának a fa feldíszítésében és majd ő hozza az ajándékot. Délután mikor elmentünk a templomba az idő alatt a szomszéd becsempészte a fa alá a kincseket.
Lassan elmaradt a levél és együtt vettük meg a fiukkal a fát. Ma már tudják hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot, de azért már most emlegetik hogy lassan levelet kell írni.
Visszatérve a dilemmámra élő vagy műfa. Sok szól mind a kettő mellett és ellene is. Most jelenleg ott tartok, ha látok majd egy szép műfát akkor megveszem, tavaly is nagyon szépeket láttam és közel kellett hozzá mennem, hogy meg állapítsam nem élő fa.

2010. október 17., vasárnap

Költözködöm és mutogatok

Végre elkészült a szoba ami csak az enyém illetve aki alkotni akar. :-)
Valamikor gyerek szoba volt de mikor elkészültek a tetőtéri szobák, már csak raktárnak használtuk. Én pedig ha varrtam vagy valamit alkottunk az étkező asztalt használtuk amiről örökké pakolni kellett.

Ilyen volt:

Ilyen lett:


Szépen ki lett festve, függöny még nincs, de van egy faltól falig asztallapom ahol kényelmesen tudok szabni varrni. Kapok még asztal alá is polcokat mert már pakolgattam de még így is sok minden dobozban van és persze majd széket mert most még az étkezőből hoztam hogy varrhassak. Féltem egy kicsit hogy így egy elkülönülök a családtól, de Benyókám jött mellém és ő is kipróbálta a szoba varázsát és festegetett mellettem.
Ha már varrás már három karácsonyi akasztó készült el.

És befejeztem Manka féle rózsás salt is.

Az első ilyen tököcském, van még mit gyakorolnom az összeállításban, de azért elégedett vagyok magammal.

2010. október 8., péntek

Restanciám

Van sok!
A múlt hétvégén valahogy nem volt időm írni semmit pedig lett volna mit, ráadásul mutatni is tudtam volna!
Először is kaptam egy díjat Marikától. Őt személyesen is ismerem. A nyáron a PEK alatt Tőle tanultam nemezelni próbáltam ellesni a fortélyokat. Sajnos azóta sem készítettem nemezből semmit ,de majd jövőre is lesz nyár és akkor remélem folytatjuk!


A díj szabályai:

1. Meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogomba.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.

És én kinek is adom tovább?

gazette94 -nek aki oly sok szépet készít, örülök , hogy rátaláltam a blogjára.
Marcsinak akinek a munkáit mindig irigykedve nézegetem.
Beckynek aki mindig olyan egyszerű, de mutatós dolgokat készít.
Mankának aki olyan önzetlenül osztja meg velünk a mintáit és aki annyit fáradozott a Rózsás sal lal amit annyira élveztem.
És végül a páromnak akinek ugyan nincs blogja de oly sok szépet készít.
Szeretnék bemutatni pár dolgot ami mostanában készült karácsonyi eladásra.


Asztali dísz


Sárkány

Kíváncsi vagyok a kézimunkázok körében mennyire tetszik ez a két banner.





Holnap megyek keresztszemes talira. Oda is viszek pár darabot.

Magamról nem írok mert aki rendszeresen olvas tudja milyen vagyok, mit szeretek.

Azért én is készítettem pár dolgot az elmúlt napokban.

Elkészült egy kis kép amit én kereteztem persze kész keretbe.
Mivel hamarosan munkahelyem elköltözik egy másik irodába úgy döntöttem ez majd ott fogja díszíteni a falat.



És persze a elkészült Nálam is a Rózsás Sal

Persze az összeállítás még hátra van de remélem hétvégén ezt is sikerül.