2009. szeptember 1., kedd

Szeptember 1

Elkezdődött az iskola, én tegnap este már alig bírtam elaludni, féltem a mai naptól. Féltem, hogy fogom tudni hajnalba felkelteni, mit fog szólni az új iskolához, Tavaly más volt olyan környezetbe ment amit már születése óta ismer, most pedig olyan helyre kerül ahol senkit nem ismer. Szerencsére az első napot sikeresen vettük, szimpatikus volt Neki és Nekem is a tanító nénije összesen 10 vannak az osztályba így biztos egy jó kis közösség fog kialakulni. Az évnyitónak gyorsan vége lett és utána az elsősöknek még bábelőadást is adtak.

JÁTÉK

Két webáruház is indított nyereményjátékot.
Az egyik a Foltvarázs ahol egy kérdőív kitöltését kéri Eszter. Ez jó mert így még jobban a vevők igényeit tudja kielégíteni, ráadásul még ezért a szerencsés kitöltő még ajándékot is kaphat.


A kép beszéljen magáért mit lehet nyerni és ha kedvet kaptál kattints a képre.


A másik webáruház Xszemesbolt. Itt már összetettebb a feladat. Lehet nyerni ha regisztrálsz a honlapjukon, a régieknek is újra kell regizni mert ez egy új honlapjuk. Külön lehet nyerni azzal hogy ha kiteszed őket a blogodban. Persze hímzőbolt lévén hímzéssel is lehet nyerni itt a feladat egy könyvjelző készítése.


Itt is a kép beszéljen magáért nagyon csábító ajándékok várnak a szerencsésekre.Itt is a képre kell kattintani ha a bolthoz szeretnél eljutni.

Nincsenek megjegyzések: